Elpiszmogtam az időt: már késő délelőtt volt, amikor elindulunk. Osztok-szorzok: mire Zebegénybe érünk, mire kerékpárral megtaláljuk a lelőhelyet, az már lassan négy óra. Jobb esetben marad két óra a nézelődésre. Jobb esetben.
Mindegy, a hétvégi természetbúvárkodás már csak ilyen műfaj. Az ember egész héten dolgozik, hétvégén a maradék kis idejében próbálja valahová beszorítani, hogy David Attenborough-ba oltott Indiana Jones-t játsszon.
De az sem baj, ha nem találok semmit, legfeljebb csak felfedezem a lelőhelyet. Meg kirándulunk egy kicsit. A környék ugyanis gyönyörű.
Évek óta láttam itt-ott, gyűjteményekben, múzeumokban impozáns kövületeket a Zebegény-környéki hegyekből. Többnyire egészen megdöbbentő méretű, tenyérnyinél nagyobb hófehérre kövesedett kagylók, óriáspecten-féléket is.
A Börzsöny tengeri üledékei, ahogy a Budapest-környék lelőhelyei – Rákosi bevágás, Fót – 13-15 millió éves középső Miocén, közelebbről bádeni korúak. A terület ekkoriban sekély parti tenger volt, árapályzónák váltakoztak a mélyebb öblökkel, ahol tengeri sünök, ráják, kisebb cápák, főleg homoki tigriscápafélék bandáztak.
A zebegény környéki üledék a leletek tanúsága szerint közepesen mély, néhány tíz méteres selftengerben rakódhatott le. A mélyebb vizet kedvelő kagylók, tengeri sünök maradványai mellett erről árulkodik a pár éve a zebegényi mészkőbányából előkerült tengeri tehén- bordacsont.
A zebegényi állomásról a Márianosztra felé vezető úton előbb egy kis dombra kellett felkaptatni. Megéri, remek kilátás esik a Duna-kanyarra.
Később az út bekanyarodik az erdőbe. A Medresz-patak mentén haladunk. Mellettünk kakukkfüves erdei rétek:
Az úttól nem messze található egy régen felhagyott kis kőbánya. Itt kell, hogy legyen valami azokból a szép nagy kagylókból amiket láttam.
Már az odavezető úton kiszúrtam az árok oldalában egy jókora kagyló darabját. A töredékből visszakövetkeztethető, hogy legalább 20 centis, hatalmas kagyló darabja volt. Istenem, de jó is lenne…
A bánya meddőhányóján már mindenfelé hevernek az óriási pectenek (fésűskagylók) töredékei. Néhány tüskéshéjú spondylosis darabot is látok. Nosza rajta, keresgéljünk, ám ép kagyló az istenért nem kerül elő. Naná: hiszen ez zúzott törmelék.
Kézenfekvő, hogy teljes darabot csak in situ, azaz a kőbe zárva lehet találni. A stratégia tehát ez: előbb meg kell találni azt a réteget, ahonnan a darabok származnak, utána kell találni egy alkalmas példányt, azt kifejteni kővel együtt és végül majd otthon kifarigcsálom belőle a kagylót.
Így elmondva könnyűnek tűnik. Azonban a bányaudvaron akárhogy is vizsgáltam a köveket az istenért sem láttam bennük jó darabot. Közben a barátnőm néhány egészen szép spondylosys héj-darabot talál a hányón. Bár töröttek, de még így is szépek.
Én viszont mint a vérszagot szimatoló kutya egyre az óriáskagylómat hajtom. Vagy fél órás kalapálás árán az egyik földön heverő sziklából sikerül kifejtenem egy ötkilós követ, benne egy jó állapotú ám közepes méretű óriáspectennel.
Újabb fél óra után jövök rá, hogy az alsó szint bányaudvara eléggé üres. A kagylós réteget logikusan fentebb kell keresnem. Végül az omladékos sziklafalon felmászok a bánya legtetejére.
Igen, az a kiscsávó a tetején, na az vagyok én. Ahogy az omladékon oldalazok néhány ordenáré nagyméretű kagylót látok a mészkőből kikandikálni. Éppen csak kis darabokat, ám látható, hogy akkora állatokat rejt a szikla, mint egy lavór.
Valahogy mégsem jövök lázba. A sziklaburok lefeszegetése egy fél nap munkájának tűnik. Ráadásul az ilyen darabok szeretnek ripityára törni munka közben, de az sem ritka, hogy az ember hosszas munka végén egy félbetört, hiányos héjat szabadít ki a kőből.
Végén észreveszek egy egészen szép darabot az egyik sziklaeresznél. Egy tízforintosnyi kis darab lóg ki a kőből. Kíváncsiságból megütögetem a környékét vésővel. Hát a mészkő pontosan a kagyló héjánál válik le, azaz:a darab jó eséllyel szépe preparálható. Bár egy cseppet sem hiszem, hogy ki lehet szabadítani a hatalmas kagylóhéjat a még nagyobb kőből, valahogy elkezdem ütögetni, ha más nem azért, hogy legalább egy jó fotó készülhessen róla. Íme.
És lassan egyre nagyobb és nagyobb felület bontakozik ki szépen a kőből. Minden jel arra mutat, hogy egy teljesen ép, soha nem látott méretű óriáskagyló van előttem! Felül jól láthatóan még a kagyló zászlaja is megmaradt, ami igencsak ritkaság!
Egyre lelkesebben kalapálok, közben azon töprengek, hogy hogyan fogom egyben, a kivételesen szép állapotban megmaradt kagyló összetörése nélkül a jókora követ kiemelni a helyéről.
Vagy kétórányi munkával sikerül körbeárkolnom egy jókora szikladarabot, ami magába foglalja az óriási kagylót. Néhány feszítés, ütés – szerencsére a puha lajtamészkő nem szilánkosodik, pontosan arra törik, amerre az ember szeretné – majd sikerült kiemelnem a 10 kilogrammos sziklát, benne a kagylóval. A kezem, a vállam fáj a kalapálástól, a vádlim ég és görcsöl, hogy két órán át egyensúlyoznom kellett a lejtő tetején.
De sikerült! Tényleg óriási a kagyló, és minden jel szerint tökéletesen ép. Ha nem lennék állatvédő azt mondanám, hogy úgy érzem magam, mint amikor kezdő vadász elefántot ejt el. Sikerült! Méghozzá végszóra: alkonyodik.
Irány vissza a Duna partra, a súlyos kővel a hátizsákomban. A parton még egyszer megnézem a kibontott sziklát, rajta a kagylóval.
Gyönyörű és hibátlan. A széléből sem tört le egy szikrányi sem. Gigantopecten Nodusformis a becsületes neve. Régen kihalt miocén óriáskagyló.
Megint csak azt mondom, hogy ha nem lennék állatvédő, hát madarat lehetne fogatni velem örömömben! Jöttem, láttam és találtam egy olyan hatalmas, ép darabot, ami messze épebb, nagyobb és szebb, mint amit eddig láttam a gyűjteményekben. Iszonyú mázli!
Másnap vagy két-három órát kalapálom odahaza a követ a finom kis vídiavésőmmel. Szinte porszemenként távolítottam el a mészkövet. És íme a kipreparált, gyűjteményi darab.
Még egyszer: Gigantopecten Nodusformis, bádeni Miocén, Zebegény. És a legnagyobb darab, amit valaha láttam. Most a gyűjteményem egyik dísze. De ha elpatkolok, ez jó eséllyel valamelyik múzeumba kerülhet. Persze addig még talán hátravan jó sok idő. Ha más nem amiatt, mivel a zebegényi lelőhelyen állítólag hasonlóan hatalmas tengeri sünöket is lehet találni. És talán még a szegény, megboldogult tengeri tehénből, vagy más középső miocén tengeri emlősből is előkerülhet valami. Szóval érdemes vallatóra fogni a börzsönyi lelőhelyeket!
hetvegitermeszetblog.wordpress.com 